Közösség: a szülők szerepe az óvodában

Mint minden Waldorf óvoda, a miénk is a pedagógusok és a szülők egymást segítő, egymásra támaszkodó közössége.

A szülők és pedagógusok párbeszédének elsődleges fórumai a rendszeresen tartott szülői estek, ezért azokon minden családból legalább az egyik szülő részvétele szükséges.

A szülők a legtágabb értelemben véve biztosítják az óvoda működésének alapját, feltételeit:

A szülők havi rendszerességgel adományaikkal támogatják az óvoda fenntartását, amely az állami forrásokból nem lenne képes fedezni valamennyi működési költségét.

Az óvoda működéséhez szükséges feladatok azon részét, amik nem kötődnek szorosan a pedagógiai munkához, nagyrészt a szülők végzik. Ebbe beletartozik a jogi, gazdasági ügyintézés ugyanúgy, mint a beszerzési, karbantartási vagy marketing feladatok ellátása. Ennek előnyeit nem kell hosszan ecsetelni: az óvónők és a szülők közösen formálják, fejlesztik az óvodát, ráadásul több idő jut a pedagógiai munkára, azon belül pedig a gyermekeinkre.

A közösségi feladatokból minden szülő a lehetőségeihez mérten veszi ki a részét, de a meghirdetett takarítási és barkácsolós munkákon minden család részt vesz. A szülők és a pedagógusok munkáját az óvoda konzultációs és döntéshozó fórumai hivatottak összehangolni: pedagógiai konferencia, intézményi konferencia, szülői est. 

Közösségünk életében a legemlékezetesebb események azok az ünnepek, amiket az óvónők és a gyermekek a szülőkkel együtt tartanak és amik sehol máshol nem tapasztalható élménnyel ajándékozzák meg a közösség minden tagját.

Letölthető dokumentumok:

Szervezeti és Működési Szabályzat