Örömmel tudatjuk, hogy megtaláltuk a 2024/25-ös tanév elsős osztálytanítóját Bazsika Edina személyében, akivel elkezdtük a közös munkát, felkészülést a következő tanévre.

Olvassátok szeretettel Edina bemutatkozó sorait:

„1999-ben végeztem Nyíregyházán, az akkori Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, biológia-rajz szakos tanárként.

A pályát napközis pedagógusként kezdtem, de akkor még nem voltam a tanítás iránt elkötelezett, így néhány hónapos tanítás után más területen szereztem élettapasztalatokat sok éven keresztül.

Négy évvel ezelőtt ismét a tanítás kezdett érdekelni és előtanulmányokat végeztem a visszatérés érdekében.

A közoktatásban sikerült elhelyezkednem, de az ott szerzett tapasztalataim arra indítottak, hogy mindenképpen alternatív vonalon kell folytatnom ezt az utat.

Közel hét éve talált rám az Antropozófia szellemisége, ami azóta az életem részévé vált. Mostanra pedig megérett az a gondolat bennem, hogy szeretnék cselekvővé válni abban a munkában, amit a Waldorf Pedagógia vállalt fel.

Az emberismereten alapuló nevelés és oktatás elsajátítása lett számomra a kitűzött cél, ezért az idei évben (2024 ősz) szeretném elkezdeni Solymáron a Waldorf tanárképzést.

Bazsika Edina”